"Boldog gyereket nevelnék!"
konzultáció anyáknak

„Amióta megtanult beszélni  a lányom, állandóan vitázunk, sosem találtuk meg a közös hangot. A férjem és az óvoda is jelezte, hogy valami nincs rendben, vigyem pszichológushoz a gyereket, vagy csináljak valamit, hogy szót fogadjon nekem.  Orvosról, pszichológusról hallani sem akartam, mert zsigeri szinten úgy gondoltam, hogy inkább velem van a baj. Egy barátnőm ajánlotta, hogy beszéljek Évivel, óckodtam a dologtól persze, mert nem láttam ennek sem értelmét. Aztán ahogy Évinek meséltem magunkról, és az életünkről, és amiket kérdezett, vagy ahogy reagált, egy kb. 20 perc után átfordult bennem valami. Érzetem, hogy az az állandó gyomorgörcs, amikor a lányom szóbakerült, valahogy megszűnt. Őszintén szólva, meglepődtem, hogy ez az érzés elmúlhat, hogy ez nem csak azért van, mert gyerekem van, ez valami más volt. S Évinek hála, már rájöttem, hogy mi. Egyszerűen más lett minden, a beszélgetést követő délután a kislányom csak úgy odajött hozzám, és megölelt, és azt mondta. "Anya, úgy hiányoztál." Elsírtam magam, és könnyebb lett minden ahogy megöleltük egymást, mintha kibékültünk volna, vagy tényleg mintha valahol távol lettem volna. Elmentem oda, ahol az anyaságom egy örvénybe került.  Még pár alkalommal fogunk beszélgetni Évivel, mert jobb anya vagyok, és sokkal jobb lett a kapcsolatom a lányommal is, de úgy érzem, hogy még van mit kiadni magamból. A férjem is észrevette a változást a lányom és közöttem. Nem tudok más mondani, csak hogy köszönöm."